A halak és a tenger szerelmeseinek tudjuk ajánlani London egyik legnépszerűbb nevezetességét a Sea Life London Aquarium attrakciót, amely Európa egyik legnagyobb tengeri hal kollekcióját mutatja be.

Az akvárium a Temze partján, történelmi hírű County Hall (megyeháza) épülete szomszédságában található, amely a Parlamenttől és a Big Ben-től indulva, átsétálva a Westminster hídon, baloldalon helyezkedik el. Közvetlenül utána található a London Eye óriáskerék.

Mint már említettem, ez Európa egyik legnagyobb tengeri halgyűjteménye, úgyhogy gyermekek és felnőttek számára egyaránt felejthetetlen élményekkel szolgál majd, ezt tapasztalatból állíthatom. Fantasztikus látványban lesz része a látogatónak, szinte testközelből találkozhat csikóhalakkal, medúzákkal, piranhákkal, bohóchalakkal, rájákkal, cápákkal sőt, még pingvinekkel és krokodilusokkal is. Felesleges lenne részletesen felsorolni a látnivalókat, de a 2 millió liter vízben úszkáló mintegy 500 féle hal, beleértve a 12 fajhoz tartozó több mint 40 cápát is beleértve tutira garantálja a szórakozást. Ha esetleg valakinek még az sem lenne elég, hogy az üvegen keresztül csodálhatja a cápákat, annak megsúgom, hogy lehetőség van rá, hogy szó szerint testközelből nézze meg ezeket a csodálatos dinoszauruszok korából származó állatokat, mert az akvárium egyik speciális attrakciója a cápákkal való úszás. Ezt viszont előre időpontra le kell online foglalni, mert nagy az érdeklődés, így hosszú a sor.

Itt egy pici ízelítő az akváriumról:

[spvideo]https://www.youtube.com/watch?v=AIToE1rP20g[/spvideo]

Az akciós vásárlásért viszont mindenképp online vedd meg a jegyedet, mert a jegypénztárnál már nincs kedvezmény! Ezen felül, ha még több akciót szeretnél, kombináld az akváriumi jegyed például London Eye, London Dungeon, vagy a Madam Tussauds jegyekkel, és további 10 – 40% kedvezményt kapsz (csak online vásárlás esetén). Ezek mindegyike olyan londoni látványosság, amit nagyon sajnáltam volna, ha kimarad az életemből.

Ha érdekel, itt a link a weblapjukra:

Sealife Home Page

 Kedvezményes szórakozást kívánunk!

Londoni tengeri akvárium – kihagyhatatlan élmény

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Leave the field below empty!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .